mal-estar-kertesz-c

HÚNGAROS E BRASILEIROS por Sarolta Kóbori – magyar változat

 

Há dez anos eu morava no oitavo andar de um prédio comercial, no centro de Porto Alegre. Para minha supresa, uma senhora baixinha e idosa tinha como emprego  abrir e fechar a porta desse edifício,  ela era a ascensorista. O dia inteiro dentro do elevador ouvindo apenas pedaços de conversas. Vivi por vinte e tres anos na Hungria e por seis meses na Inglaterra, viajei muito pela Europa e nunca havia encontrado um funcionário para  elevador anteriormente. Também nunca havia visto baratas, e confesso que tenho nojo e medo delas.   Morar lá   não foi uma  boa  experiencia, mas o intercambio de estudos de alguns meses  e os planos de viagem pela America do Sul foram como um sonho realizado para alguém que vem  do Leste Europeu.

Numa sexta feira a noite vi a senhora do elevador saindo do prédio, com um batom vermelho nos lábios sorridentes. Ela me convidou a acompanhá-la e fomos a um sambão no segundo andar do Mercado Municipal do Centro de Porto Alegre, onde familias inteiras se reuniam ao redor das mesas. A senhora não podia dançar, tinha um problema na perna, era coxa, mas a alegria e paz que senti estando com ela foi inesquecível.   Estava   tão   sozinha   em Porto   Alegre e diariamente me sufocava com um sentimento de auto piedade. Ver essa senhora idosa brasileira, que vivia dentro de um elevador mas que conseguia se sentir contente com o proprio destino, curtindo a sexta a noite, foi uma verdadeira liçao de  vida.

Faz dez anos que moro no Brasil. Quando os amigos húngaros me perguntam qual é a maior diferença cultural entre os dois paises, sempre respondo assim: os brasileiros conseguem se desligar e curtem os momentos de diversão depois do trabalho e nos finais de semana. Não envenenam os momentos de descanso com os problemas do cotidiano. E sabemos que os problemas aqui no Brasil são muitos, mais do que em  qualquer país da Comunidade Europeia.  Entretanto, o mal estar criado pelo aspecto  negativo da vida parece ter menos impacto nos brasileiros.

Nós, húngaros, conversamos sobre política, história, economia, problemas da sociedade o tempo todo, sem perceber o momento de  nos  desligarmos e deixar os problemas de lado. E contamos sempre que nosso país era um império enorme, que depois da I. Guerra Mundial perdemos territórios, mas que apesar disso  nenhum país tem tantos ganhadores do premio Nobel como a Hungria…, enquanto que os brasileiros não se queixam, embora tenham uma historia dificil e que influencia até hoje o  proprio cotidiano deles. Em húngaro, a resposta certa para a pegunta hogy vagy? (como vai?) não é jól vagyok (estou bem), mas megvagyok (estou indo). No Brasil a resposta seria sempre, eu estou otimo,ou tudo bem.

Segundo László Mérő, grande matemático e pensador húngaro essa diferença  é  somente  uma   consequencia do jeito de se comunicar, um código social (http://magyarnarancs.hu/egotripp/szocialis-kodunk-52502).
Ele não acredita  que isso  aconteça  porque um povo é mais feliz do que o outro, mas porque a forma de expressar os sentimentos é que são diferentes. Os americanos tem a mascara do estou resolvido e tenho sucesso, os brasileiros usam o rosto da alegria, enquanto os húngaros se maqueiam diariamente com a tristeza. O nível dos sentimentos é o mesmo, o que difere é como ele é demonstrado.

Convivendo com brasileiros, percebo que realmente eles vivem uma vida mais feliz do que os europeus.  Por exemplo, no parquinho, quando as crianças estão brincando, as mães se referem a uma outra criança, mesmo que desconhecida, como  “amigo” – “empreste seu brinquedo para o seu amiguinho”, algo que jamais aconteceria na Hungria. Lá a outra criança vai ser kisfiúmenino, e não ganhará tão facilmente o título de “amigo”. Abraçar, tocar, elogiar os amigos e receber elogios prazeirosos não são hábitos húngaros, mas geram sim, uma energia de bem estar.

Quais são os motivos dessas grandes diferenças? Antropólogos culturais dizem que o clíma e a história do país são determinantes na cultura de um povo. A história da Hungria começa com uma série de lendas lindas sobre um povo guerreiro, vindo de Ásia, conquistando  territorios na Europa Central. Depois de séculos de império poderoso, sofreram  ocupações de mongois, otomanos, austríacos e soviéticos.


Neste vídeo de apenas 3 minutos podemos identificar o herói húngaro: ele luta contra inimigo, defende o próprio país, se sacrifica pelo bem da comunidade

Como em vários outros países da Europa Central, devido a séculos dessas ocupações sangrentas, quando outro ser humano aparece ele demora a ganhar o título “amigo”, e ao contrário, é observado com  desconfiança. Aos olhos dos brasileiros, os europeus podem parecem frios. Atribuimos o nosso jeito de ver sempre o lado negativo da vida, a essas invasões. Em vez de sermos otimistas e esperançosos em relação ao futuro, preferimos imaginar  sempre o pior,  e com isso evitamos o sofrimento das  decepções. Nós, hungaros, comparamos nosso pais com a Alemanha, França ou Inglaterra, grandes potencias. Jamais reconhecemos que temos uma qualidade de vida bem superior do que  a de países em desenvolvimento. O parametro de comparaçao  é a sempre a Europa Oeste, e  isso envenena a alma húngara. Se numa conversa  fizermos a observaçao de que na Africa, ou mesmo na América do Sul muitas pessoas vivem em estado de miséria, a resposta húngara estará pronta: A Hungria brevemente chegará a este nível.

Com o tempo, talvez os húngaros consigam superar essa visão e parem de se comparar a países superpoderosos,  e possam olhar o passado como uma aprendizagem e não como uma eterna luta de sobrevivência. Nos últimos anos, as novas geracões têm se mostrado muito mais empolgadas com o país, e o resultado é óbvio nestes videos de propaganda, que nos deixam orgulhosos com a beleza da cidades e sua  natureza exuberante

 

e com seu povo cheio de criatividade e sabedoria

 

 

(Nunca disse à minha mãe que a amo. Nunca digo isso para minhas amigas húngaras. Porém em português, te amo, amiga, sai da minha boca naturalmente. Ninguém pode duvidar que amo minha mãe, adoro minhas amigas húngaras, mas não me expresso assim verbalmente com elas. Agora que minhas relações afetivas são brasileiras e acontecem em português eu digo te amo sem hesitar. O que mudou é que o Brasil me contaminou. Comecei falar szeretlek (te amo) para meus filhos. É um sentimento muito bom, e  sou muito grata pelo  Brasil ter me dado este novo hábito).

** foto banner- Circus- Budapest – André Kertész 

mal-estar-hungaro_sarolta5_15


Sarolta Kóbori
   é professora de Literatura, Língua Húngara e professora de Língua Húngara para Estrangeiros; Professora e Pesquisadora de Cinema. Nascida na Hungria, possui graduação na Universidade Eötvös Loránd, em Budapeste. Mestre em Literatura e Gramática Húngara (2006); Mestre em Língua Húngara para Estrangeiros (2009 – Título da tese: A Situação da Língua e Cultura Húngara em São Paulo); e Mestre em História e Teoria do Cinema (2009). Doutoranda em História do Cinema (dissertação sobre a Influência do Cinema de Arte Europeu no Cinema Brasileiro). Professora universitária da Universidade de Pécs, atua como Coordenadora do Curso de Extensão de Língua e Cultura Húngara na Universidade de São Paulo. Residente no Brasil há 10 anos, tem dois filhos, ambos  húngaros e brasileiros.
magyar@usp.br

 

MAGYAROK ÉS BRAZILOK – Kóbori Sarolta irása 

Tíz évvel ezelőtt Porto Alegre belvárosában éltem, egy kereskedőház nyolcadik emeletén. Meglepetésemre egy alacsony, idős hölgy munkaköre volt a lift ajtajának nyitása és zárása. Egész nap bent volt a liftben, csak beszédfoszlányokat hallott. Huszonhárom évet éltem Magyarországon, fél évet Angliában, sokat utaztam Európában, de sosem láttam még liftes alkalmazottat. Sosem találkoztam csótányokkal sem és bevallom, félek, írtózom a csótányoktól. Nem szerettem ott élni, de néhány hónapos tanulmányi kirándulásról volt csak szó, dél-amerikai útat tervezve. Egy kelet-európai számára beteljesült álom.

Egy péntek estén láttam, ahogy az idős néni mosolyogva, piros rúzzsal a száján jön ki az épületből. Meghívott, menjek csak vele Porto Alegre belvárosi Vásárcsarnokába, szamba estre. Egész családok ültek az asztalok körül. A néni nem tudott táncolni, sánta volt, de vidámságát, lelki nyugalmát azóta sem tudtam elfelejteni. Annyira egyedül voltam Porto Alegrében, naponta többször elöntött a fojtogató önsajnálat. Látva ezt az idős brazil hölgyet, aki bár egy liftben éli le életét és mégis elégedett sorsával, élvezni tudja a péntek estét – egy igazi, életre szóló lecke volt.

Tíz éve élek Brazíliában. Mikor magyar barátaim megkérdik, mi a fő különbség a két kultúra között, mindig ezt válaszolom: a brazilok ki tudnak kapcsolni és élvezni a szórakozás pillanatát munka után, vagy éppen a hétvégén. Nem mérgezik meg a pihenés perceit  a mindennapi problémákkal. Tudjuk, Brazíliában a gondok sokkal nagyobbak, mint az Európai Unió bármely országában. Az élet negatív oldalának rossz hatásai mégsem befolyásolják annyira a brazilokat.

Mi magyarok politikáról, történelemről, közgazdaságról, társadalmi problémákról beszélgetünk, észre sem véve, mikor inkább a pihenésnek, és a gondok félretevésének lenne az ideje. Mindig elmondjuk, hogy az országunk erős birodalom volt, de az I. világháború után elveszítettünk területeket, mégis, egy országnak sincs annyi Nobel-díjasa, mint Magyarországnak…. míg a brazilok nem panaszkodnak, bár történelmük éppoly nehéz volt, következményeit pedig érzik a mindennapokban. A hogy vagy? kérdésre magyarul megvagyokkal illik feleni, nem pedig a jól vagyokkal. Brazíliában a kérdés és a válasz is tudo bem – minden jól (van). 

Mérő László matematikus és publicista szerint ez a különbség nem más, mint egy szociális kód, egy kommunikációs mód (http://magyarnarancs.hu/egotripp/szocialis-kodunk-52502). Nem az számít, hogy egy nép valóban boldogabb-e, vagy sem, hanem az, hogy máshogyan fejezzük ki az érzelmeinket. Az amerikaiak a sikeres, elégedett ember maszkját használják, a brazilok a mosolyukat ragasztják fel, a magyarok a szomorúsággal sminkelnek. Nincs különbség a valódi érzelmek között, csak máshogy kerülnek kifejezésre.

Brazilok között élve úgy látom, ők valóban boldogabb életet élnek mint az európaiak. Mikor a gyerekek a játszótéren játszanak péládul, az anyukák az ismeretlen, másik gyereket „barátnak” nevezik – empreste seu brinquedo para o seu amiguinho – add kölcsön a játékodat a barátodnak!. Ez nem fordulhatna elő Magyarországon. Ott a másik gyerek egy másik kisfiú vagy kislány, és nem kapja meg oly könnyen a barát címet. Ölelni, megérinteni, dícsérni, és a dícséretet elfogadni nem magyar szokások, pedig milyen jó érzést teremtenek.

Mi ezeknek a nagy különbségeknek az oka? A kulturális antropológusok szerint   az ország klímája és történelme a meghatározó egy nép kultúrájában. Magyarország történelme gyönyörű mondákkal kezdődik egy harcos népről, mely Ázsiából érkezve meghódítja területét Európában. Századok során egy hatalmas birodalommá fejlődik, melyet aztán tatárok, törökök, osztrákok, szovjetek tartanak elnyomásban.

 

Ebben a videóban látható, csupán három percben is, (https://www.youtube.com/watch?v=oK5P00HY5ds) hogyan lehet meghatározni a magyar hőst: az ellenség ellen harcol, megvédi hazáját, feláldozza magát a közösségéért. Mint minden közép-európai ország, a véres elnyomások évszázadai miatt, mikor egy másik ember megjelenik, bizalmatlansággal méregetik  és idő kell, hogy baráttá válhasson. A brazilok számára az európaiak ezért is tűnnek „hidegnek – frios”.

Mindig az élet negatív oldalát látjuk, és ennek az oka a megszállásokban keresendő. Optimizmus és reménykedés helyett inkább a rosszat képzeljük el, így legalább nem szenvedünk a csalódástól. Mi magyarok országunkat a nagyhatalmakhoz, Németországhoz, Franciaországhoz vagy Angliához hasonlítgatjuk. Gyakran nem vesszük észre, hogy életszínvonalunk messze jobb, mint a fejlődőben lévő országoké. Az összehasonlítás alapja mindig Nyugat-Európa, és ez megmételyezi a magyar lelket. Ha felhívjuk figyelmüket, hogy Afrikában vagy Dél-Amerikában az emberek nyomorban élnek, a magyar válasz készen vár: Magyarországon is az lesz.

Talán idővel a magyarok elhagyják ezt a szemléletet és nem a nagyhatalmakkal méregetik össze magukat, a múltra mint tanulságra és nem mint örök létharcra tekintenek. Az utóbbi években az új generációk nagyobb lelkesedéssel fordulnak hazájuk felé, minek eredménye látható az országimázs videókban. Városainkban és a természet szépségében gyönyörködhetünk (https://www.youtube.com/watch?v=A3DDTfNaz4I), illetve büszkélkedhetünk kreatív, nagytudású honfitársainkkal (https://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA).

(Sosem mondtam az édesanyámnak, hogy szeretlek. Sosem mondtam a magyar barátnőimnek. De portugálul már természetesnek hangzik a te amo, amigaszeretlek, barátnőm. Senki sem kételkedhet abban, szeretem édesanyámat, imádom a magyar barátnőimet, de verbálisan nem mutatom ki feléjük. A brazil kapcsolataim nyelve a portugál, hezitálás nélkül mondom, te amo. Ami megváltozott, hogy Brazília „megfertőzött”.   A fiaimnak gyakran, magyarul mondom: szeretlek. Nagyon jó érzés, és hálás vagyok e új szokásomért a braziloknak. )

 

Kóbori Sarolta Magyar nyelv és irodalom, illetve magyar mint idegen nyelv tanár; mozgóképkultúra és médiaismeret tanár, filmtörténész. Magyarországon született, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Diplomái: magyar nyelv és irodalom (2006); magyar, mint idegen nyelv (2009 – szakdolgozatának címe: A magyar nyelv és kultúra helyzete São Paulóban) és filmelmélet – filmtörténet (2009). Doktori disszertációját az európai művészfilm és a brazil filmművészet kapcsolatáról írja. A Pécsi Tudományegyetem  oktatója, az Universidade de São Paulo magyar nyelv és kultúra tanfolyamának vezetője.
Tiz éve Braziliában él, gyermekei brazil magyarok.
magyar@usp.br

 

 

Comentários